A 2009-es verseny

A 2009/2010. tanévben a versenyt Budapesten, valamint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megyék területén rendeztük meg 3-8. osztályosoknak, körzeti írásbeli forduló, majd országos (írásbeli és szóbeli) döntő formájában. (A versenykiírás itt található.)

A körzeti írásbeli fordulót 2009. november 6-án rendeztük 5 körzetben, 17 versenyhelyszínen. A versenyhelyszíneket itt találja, a körzeti forduló összesített eredménye itt olvasható.

A legjobbak továbbjutottak az országos döntőbe, amelyet 2009. november 28-án tartottunk, a Baár-Madas Református Gimnáziumban. (A döntőbe jutott csapatok listája itt olvasható.) A döntő programja itt tekinthető meg. A döntő írásbeli fordulóval kezdődött, majd a legjobbak a szóbelin döntötték el a végső sorrendet. A döntő eredményei itt olvashatók.

A 2009-es verseny támogatóinak névsora itt tekinthető meg.

A verseny feladatai és megoldásai, valamint fényképei a bal oldali menüből érhetők el.