Versenykiírás 2008.

A Veres Péter Gimnázium és Nagy-Baló András a 2008/2009. tanévben Budapesten, továbbá Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyékben megrendezi a Bolyai Matematika Csapatversenyt. A verseny megyei/körzeti fordulóját írásbeli munka formájában, az országos döntőt írásbeli és szóbeli formában bonyolítjuk le az alább leírtak szerint.
(A versenyt először 2004-ben rendeztük meg Észak-Budán 940 résztvevővel, majd 2005-ben a főváros területén 2600 résztvevővel, 2006-ban a főváros és 3 megye területén 6100 résztvevővel, 2007-ben pedig a főváros és 8 megye területén 12000 résztvevővel. A korábbi évek feladatsorai és eredményei megtalálhatók honlapunkon. A 2004-es és a 2005-ös verseny feladatait, megoldásait és eredményeit tartalmazó könyvek megrendelhetők a Nemzeti Tankönyvkiadónál.

A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

A verseny résztvevői: A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeznek aszerint, hogy általános iskolai vagy gimnáziumi osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kell választania.

A megyei/körzeti (írásbeli) forduló időpontja: 2008. október 17. (péntek), 14 óra 30 perc. A verseny helyszínén a kezdési idő előtt legalább 15 perccel kérjük a megjelenést (14 órától az erre az alkalomra szerkesztett zenével fogadjuk a versenyzőket és kísérőiket). A kísérő tanárok és szülők részére külön terme(ke)t biztosítunk, ahol a verseny kezdete után iskolánként kiosztunk egy teljes feladatsort és megoldókulcsot.

Az országos (írásbeli és szóbeli) döntő és díjkiosztó időpontja: 2008. november 22. (szombat), 11 óra, helyszíne a Veres Péter Gimnázium (1039 Budapest, Csobánka tér 7.), illetve a Bárczi Géza Általános Iskola (1039 Budapest, Bárczi Géza u. 2.).

Nevezési határidő: 2008. szeptember 18.

Nevezési díj: 800 Ft/fő.


Nevezés: Kizárólag honlapunkon, a Nevezés menüpont alatt. A nevezési díj az iskolákhoz kiküldött csekken, vagy átutalással, a 11706016-20731322 OTP-számlaszámra fizethető be (számlatulajdonos: Nagy-Baló András, EV-552572). A "Közlemény" rovatban minden esetben kérjük feltüntetni iskolájuk nevét és a "matematika" szót. Számlaigényüket szeptember 18-ig jelezhetik a honlapunkon lévő regisztrációs rendszerben. Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (emiatt célszerű minél előbb nevezni, a nevezési díj még szept. 18-án is befizethető).

A megyei/körzeti forduló helyszínei:
Budapest 6 körzetének helyszínei és szervezői:
    Észak-Buda (I., II., III. ker.)
Veres Péter Gimnázium (Békéssy Szilvia)
Aquincum Általános Iskola (Vitézné Szabó Györgyi)
Bárczi Géza Általános Iskola (Bogát Terézia)
Baár-Madas Református Gimnázium (Merényi Imre)
Áldás Utcai Általános Iskola (Süveges-Szabó Marianna)
    Dél-Buda (XI., XII., XXII. ker.)
Szent Margit Gimnázium (Kujbus Attiláné)
Kempelen Farkas Gimnázium (Rékasy Csilla)
Teleki Blanka Általános Iskola (Várhalmi Ilona)
Kós Károly Ének-Zene Emelt Szintű Általános Iskola (Borbély Judit)
    Észak-Pest (IV., XIII., XV. ker.)
Babits Mihály Gimnázium (Földiné Veress Zsuzsanna)
Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Kovács Judit)
Pannónia Általános Iskola (Varsányiné Salgó Julianna)
    Kelet-Pest (X., XIV., XVI., XVII. ker.)
Szent István Gimnázium (Magyar Zsolt)
Móra Ferenc Általános Iskola (Dr. Gyopárné Barzsó Margit)
ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola (Paulovits Ferenc)
Táncsics Mihály Ált. Isk. és Gimn. (Simon Zsoltné)
Móra Ferenc Általános Iskola (Dr. Pattantyúsné Tóth Gyöngyi)
    Közép-Pest (V., VI., VII., VIII. ker.)
Fasori Evangélikus Gimnázium (Halász Tamás)
ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium (Antal Zoltán)
Hild József Általános Iskola (Göggené Somfai Zsuzsa)
Fazekas Mihály Főv. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. (Kovács Csongorné)
    Dél-Pest (IX., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. ker.)
Lónyai Utcai Református Gimnázium (Szováti Éva)
Kandó Téri Általános Iskola (Takács Béláné)
Jedlik Ányos Gimnázium (Árváné Doba Mária)

A megyei helyi szervező iskolák és tanárok:
    Bács-Kiskun megye
Szilády Áron Református Gimnázium, Kiskunhalas (Osváth Emese)
Kecskeméti Református Általános Iskola, Kecskemét (Nagy Tibor)
    Baranya megye
Koch Valéria Középiskola, Ált. Isk. és Óvoda, Pécs (Englertné Eklics Ibolya)
    Békés megye
GYAKI 5. sz. Általános és Sportiskola Tagint., Gyula (Marczis Györgyné)
GYAKI Implom József Általános Iskola Tagint., Gyula (Marczis Györgyné)
    Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Pécsi Sándor Általános Iskola, Sajószentpéter (Kozma Lászlóné)
Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Sajószentpéter (Kozma Lászlóné)
Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Miskolc (Kozma László)
    Csongrád megye
Bethlen Gábor Református Gimnázium, Hódmezővásárhely (Rischákné Kishalmi Rózsa)
    Fejér megye
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár (Laskó Zoltánné)
    Hajdú-Bihar megye
Bocskai István Gimnázium, Hajdúböszörmény (Weinémer Sándor)
Szoboszlói Úti Általános Iskola, Debrecen (Czeglédi Ildikó)
Csapókerti Általános Iskola, Debrecen (Bardócziné Weinémer Éva)
Gönczy Pál Általános Iskola, Hajdúszoboszló (Vargáné Várszegi Csilla)
Bocskai István Általános Iskola, Derecske (Alföldi Zsoltné)
    Heves megye
Felsővárosi Általános Iskola, Eger (Dr. Farkas Sándorné)
    Jász-Nagykun-Szolnok megye
Bercsényi Miklós Gimnázium, Törökszentmiklós (Tóth Éva)
    Komárom-Esztergom megye
Vaszary János Általános Iskola, Tata (Gazda-Pusztainé Véber Gabriella)
    Pest megye
Árpád Fejedelem Általános Iskola, Ráckeve (Csizmadia Lajosné)
Széchenyi István Általános Iskola, Alsónémedi (Vásárhelyiné Nagy Éva)
Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda, Cegléd (Nagy Zoltánné)
Mátyás Király Általános Iskola, Csömör (Merényi Márta)
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi (Csákó Józsefné)
Bolyai János Általános Iskola, Érd (Kántor Aranka)
Szentendrei Református Gimnázium, Szentendre (Földiné Koczor Tünde)
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő (Szabóné Ekker Éva)
Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola (Guinn Judit)
Gróf Andrássy Gyula Általános Iskola (Nagy Gyöngyvér)
    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Eötvös József Általános Iskola, Vásárosnamény (Bíró Éva)
    Veszprém megye
Deák Ferenc Általános Iskola, Veszprém (Horváth Szilárdné)

A megyei/körzeti forduló versenyhelyszíneinek részletes adatai (megközelíthetőség, szervezők elérhetősége stb.) itt találhatók.
A megyén/körzeten belüli helyszín kiválasztására az internetes nevezés során van lehetőség. A végleges beosztásról minden csapatot időben értesítünk, szükség esetén új helyszíneket is kijelölünk. A Pest megyei csapatok hozzájuk közel eső budapesti iskolában is versenyezhetnek (de természetesen Pest megyében értékeljük őket). Igény esetén a fent fel nem sorolt megyékből is elfogadunk jelentkezéseket, ekkor a legközelebb eső megyéhez kell nevezni, az ottani helyszínen versenyezhetnek a diákok, és ott is értékeljük őket.

A verseny szabályai: A verseny első fordulójában 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz található (A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem). A válaszlapon a feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő négyzet(ek)be X-et kell beírni. Az írásbeli kidolgozást igénylő feladat megoldását a válaszlap ezt követő részén kell elkészíteni. (Minta válaszlap itt található.) A versenyidő leteltével csapatonként csak az 1 darab Válaszlapot kell beadni, amelynek leadását a csapat egyik tagja aláírásával igazolja a jegyzőkönyvben. A versenyen csak íróeszköz, körző, vonalzó és szögmérő használható, elektronikus eszköz nem. A csapattársak egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból, emellett a versenyzők asztalára gyümölcs és virág is kerül.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni, azonban az emléklapokat a szeptember 18-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék minden diák nevét, nehogy elírás miatt hibás név kerüljön az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Az országos döntőn viszont egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.

A megyei/körzeti forduló pontozása:
1. A feleletválasztós kérdéseknél (1-13. feladatok) minden feladat esetében külön-külön pontozzuk a válaszlapon az A, B, C, D és E mezőket a következők szerint:
- helyesen bejelölt mező: 3 pont
- helytelenül bejelölt mező: -1 pont
- helyesen üresen hagyott mező: 1 pont
- helytelenül üresen hagyott mező: 0 pont
(Ha például az egyik feladatnál egy csapat az A, C, D mezőkbe tett X-et, és a helyes megoldások A, C, E, akkor erre a feladatra a csapat 3+1+3-1+0=6 pontot kap.)
2. A kidolgozandó (14.) feladatra a javítási útmutatóban leírt szempontok szerint maximum 16 pont szerezhető.
A csapatokat az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk, így alakul ki a megyei/körzeti forduló végeredménye. Azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik a 14. (kidolgozást igénylő) feladatban több pontot ért el. (Ha az itteni részpontszám is megegyezik, a csapatok között nem teszünk további különbséget.) Az eredmények várhatóan 2008. október 20-án, hétfőn reggeltől lesznek megtekinthetők honlapunkon, bármilyen írásos reklamációt október 21-ig tudunk figyelembe venni.

Az országos döntő szabályai: Minden olyan megyéből, illetve körzetből, ahol egy évfolyamban/kategóriában legalább 5 induló csapat volt, az első helyezett automatikusan továbbjut a verseny országos döntőjére. Rajtuk kívül meghívjuk még kategóriánként az országos összesített lista további legjobb csapatait is (a behívottak pontos száma az indulólétszámtól és az elért pontszámoktól függ).
A döntőben, 2008. november 22-én először 11-től 12 óráig az első fordulóhoz hasonló írásbeli feladatsor vár a versenyzőkre, majd az itt elért pontszám szerint kategóriánként a legjobb 6 csapat még aznap szóbeli fordulón dönti el a végső sorrendet. A szóbelin a csapatoknak először 15 perces gondolkodási idő után kell ugyanazon 2 feladat megoldását a zsűri és az érdeklődők előtt közösen, táblánál ismertetniük. A felkészüléshez kérjük, hogy íróeszközt, körzőt és vonalzót hozzanak magukkal a diákok (számológép és egyéb elektronikus segédeszköz nem használható). A megoldások bemutatására legfeljebb 5 perc használható fel. Ezt követően a csapatok helyben kapnak még egy feladatot ("villámkérdés"), amelynek megválaszolására további 2 perc áll rendelkezésükre. Az értékelés szempontjai: matematikai felkészültség, a bemutatás minősége, összedolgozási képesség ("csapatszellem").
A szóbeli feladatok pontozása:
1-2., felkészülés után ismertetett feladat: max. 2 + 5 pont
3., helyben megválaszolandó feladat: max. 3 pont
Csapatszellem: max. 1 pont
A bemutatás közlésének minősége: max. 3 pont
Az itt szerzett pontok dupláját adjuk hozzá az aznapi írásbelin elért pontszámhoz, így alakul ki a verseny végeredménye. (Holtverseny esetén a szóbelin több pontot szerzett csapat ér el jobb helyezést.)
A szóbeli végeztével, kb. 16 órakor kerül sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztó gálára, amelyre mindenkit szeretettel várunk.

Díjazás: A megyei/körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A döntőben a kategóriánkénti legjobb 6 csapat részesül jutalomban. A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ugyanezen szempontok szerint körzetenként és a döntőn egy-egy tanári fődíj is kiosztásra kerül.

A verseny feladatsorai és megoldásai az egyes fordulók napján estétől elérhetők lesznek honlapunkon.

További információk: honlapunkon, a verseny e-mail címén (info@bolyaiverseny.hu), illetve telefonon: hétköznap délután 06-30-386-2445 (Nagy-Baló András), hétköznap délelőtt 06-30-440-6870 (Nagy-Baló Teréz).

Nagy-Baló András (nbat0978@gmail.com)
Tassy Gergely (tassyg@cs.elte.hu)

Budapest, 2008. augusztus



Letöltés

A versenykiírás ITT tölthető le PDF-formátumban. (Megtekintéséhez az Adobe Acrobat Reader program szükséges.)