Versenykiírás 2017/2018.

Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke fővédnöksége mellett a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium és a BOLYAI CSAPAT Kft. a 2017/2018. tanévben nevezéses alapon megrendezi a Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti fordulóját 9-12. osztályosoknak, valamint az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány (röviden: ÖSSZKÉP Alapítvány) meghívásos alapon megrendezi a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjét 9-12. osztályosoknak. A verseny körzeti fordulóját és országos döntőjét is írásbeli munka formájában bonyolítjuk le az alább leírtak szerint.
(A középiskolás versenyt először a 2014/2015. tanévben rendeztük meg az ország egész területén, majd 2017-ben már közel 10 000 résztvevője volt a rendezvénynek. A korábbi évek feladatsorai és eredményei megtalálhatók honlapunkon.)

A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett összemérhessék tudásukat.

A verseny résztvevői: A versenyen azonos iskolába járó 9-12. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). Mind a négy évfolyamon a diákok három-három kategóriában versenyeznek: normál gimnáziumi ("n"), speciális matematika tagozatos ("sp"), illetve szakgimnáziumi/szakközépiskolai ("sz") kategóriában.
A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kell választania, amely nem lehet másokra vagy a jó ízlésre nézve sértő.
A versenyt 3-8. évfolyamosoknak, valamint pedagógus és nem pedagógus felnőtteknek is meghirdetjük (más időpontban), az erre vonatkozó információk itt olvashatók.

A körzeti (írásbeli) forduló időpontja: 2018. január 5. (péntek), 14 óra 30 perc (Erdélyben 15 óra 30 perc)

A körzeti forduló helyszíne: Minden csapat helyben, a saját iskolájában írja meg a versenydolgozatot. Az internetes nevezés során iskolánként kérjük egy helyi szervező tanár megnevezését elérhetőséggel együtt. A helyi szervezőt kérjük, hogy irányítsa a körzeti forduló helyi lebonyolítását, továbbá lehetőleg még a verseny napján, de legkésőbb a versenyt követő napon 12 óráig dolgozza fel az iskola versenyzőinek válaszlapjait az általunk biztosított internetes javítófelületen.

A verseny körzetei az egyes kategóriákban (évfolyamonként):
- A normál gimnáziumi kategóriában indulók a következő 6 körzetben versenyeznek:
  1. Budapest-Buda;
2. Budapest-Pest;
3. Hunnia-dél (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Erdély);
4. Hunnia-észak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Pest megye Dunától keletre eső része és a Csepel-sziget)
5. Pannónia-dél (Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye és Délvidék);
6. Pannónia-észak (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megye, valamint Pest megye Dunától nyugatra eső része és a Szentendrei-sziget).
- A speciális matematika tagozatos, valamint a szakgimnáziumi/szakközépiskolai kategóriában indulók a következő 3-3 körzetben versenyeznek:
  1. Budapest;
2. Hunnia (Budapest kivételével az ország Dunától keletre eső része a Csepel-szigettel együtt, illetve Erdély);
3. Pannónia (Budapest kivételével az ország Dunától nyugatra eső része a Szentendrei-szigettel együtt, illetve Délvidék).
Ha a nevezési létszám indokolja, a nevezés lezárása után a kategóriák körzeteit többfelé bontjuk.

Az országos (írásbeli) döntő és díjkiosztó időpontja: 2018. február 24. (szombat), 10 óra 30 perc, helyszíne a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (1039 Budapest, Csobánka tér 7.).

Nevezési határidő: 2017. október 20. (péntek), 18 óra.

A körzeti forduló nevezési díja: 1000 Ft/fő.
Az országos döntőnek nincs nevezési vagy részvételi díja.


Nevezés: Kizárólag honlapunkon, a Nevezés menüpont alatt. A nevezési díj átutalással vagy bármelyik OTP bankfiókban személyesen, a 11703006-20471499 OTP-számlaszámra fizethető be (számlatulajdonos: BOLYAI CSAPAT Kft.). Kérjük, hogy a közlemény rovatba saját iskolájuk és településük nevét, valamint a matematika 9-12. kifejezést írják (az iskola neve rövidítve is megfelelő.) A nevezési díj befizetésének határideje 2017. október 20.
Számlaigényüket október 20-ig a honlapon lévő nevezési rendszerben kérjük jelezni (az igényelt számlát a nevezési határidőt követően, postai úton juttatjuk el). Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (ezért célszerű minél előbb nevezni más által még nem választott csapatnévvel, a nevezési díj még okt. 20-án is befizethető).

A verseny szabályai: A verseny első fordulójában 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz található (A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem). A válaszlapon a feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő négyzet(ek)be X-et kell beírni. Az írásbeli kidolgozást igénylő feladat megoldását a válaszlap ezt követő részén kell elkészíteni. (Minta válaszlap itt található.) A versenyidő leteltével csapatonként csak az 1 darab Válaszlapot kell beadni. A versenyen csak íróeszköz, körző, vonalzó és szögmérő használható, egyéb írásos vagy elektronikus eszköz (pl. függvénytáblázat, számológép, mobiltelefon) nem. A csapattársak egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból. A nem megfelelő kategóriában vagy körzetben történő nevezés, illetve a verseny ideje alatti zavaró hangoskodás a versenyből való kizárást eredményezheti. A verseny alatt mobiltelefon vagy egyéb elektronikus eszköz nem lehet a versenyzőknél (csak kikapcsolt állapotban, a táskájukban), ezek használata a versenyből való azonnali kizárással járhat. A nevezéssel a résztvevő diákok és felkészítőik hozzájárulnak, hogy a versenyen róluk készülő fényképeket, valamint nevüket, iskolájukat és eredményüket a szervezők közzétegyék.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni, azonban az emléklapokat az október 20-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék minden diák nevét, nehogy elírás miatt a nevezéskor begépelt, hibás név kerüljön az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Nevezési díjat visszautalni azonban nem áll módunkban. Az országos döntőn egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.

A versenyen való részvétel kizáró okai:
- Ha a nevezési díj befizetése nem történik meg 2017. október 20-ig.
- A bizonyíthatóan nem versenyszerű körülmények között lebonyolított megírattatás.
- Ha a csapat nem az évfolyamának megfelelő feladatsort írja meg, vagy rossz kategóriában kerül nevezésre.
- Ha a verseny megírását követő napon, 2018. január 6-án 12 óráig nem kerül feldolgozásra a csapat válaszlapja.
- Ha a csapatok válaszlapjai 2018. január 8-án nem kerülnek postázásra.

A körzeti forduló pontozása:
1. A feleletválasztós kérdéseknél (1-13. feladatok) minden feladat esetében külön-külön pontozzuk a válaszlapon az A, B, C, D és E mezőket a következők szerint:
- helyesen bejelölt mező: 3 pont
- helytelenül bejelölt mező: -1 pont
- helyesen üresen hagyott mező: 2 pont
- helytelenül üresen hagyott mező: 0 pont
Minden hibátlanul megoldott feladatra (tehát ha az öt mező mindegyike helyes) feladatonként további 2 pont jár.
(Ha például az egyik feladatban a helyes megoldások A, C, E, és egy csapat az A, C, D mezőkbe tett X-et, akkor erre a feladatra a csapat 3+2+3-1+0=7 pontot kap. Ha egy másik csapat ugyanebben a feladatban az A, C, E mezőkbe tett X-et, tehát mind az öt válaszlehetőséget jól döntötte el, akkor erre a feladatra ez a csapat 3+2+3+2+3=13 alappontot, valamint további 2 pluszpontot, összesen tehát 15 pontot kap.)
2. A kidolgozandó (14.) feladatra a javítási útmutatóban leírt szempontok szerint maximum 16 pont szerezhető.
A csapatokat az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk, így alakul ki a megyei/körzeti forduló végeredménye. Azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik az 1-13. feladatokban több pontot ért el. (Ha az itteni részpontszám is megegyezik, a csapatok között nem teszünk további különbséget.) Az eredmények várhatóan 2018. január 7-én, vasárnap reggeltől lesznek megtekinthetők honlapunkon, bármilyen írásos reklamációt január 8-án, hétfőn 10 óráig tudunk figyelembe venni, amelyeket az info@bolyaiverseny.hu címre küldhetnek.

Az országos döntő szabályai: A verseny országos döntőjét az ÖSSZKÉP Alapítvány bonyolítja le, amely valamennyi meghívott csapat számára ingyenes. A normál gimnáziumi kategóriában minden olyan körzetből, ahol egy évfolyamban legalább 5 induló csapat volt, a kategória első helyezettje továbbjut a verseny döntőjére. Rajtuk kívül meghívjuk még évfolyamonként a normál gimnáziumi kategória országos összesített listájának első olyan csapatát is, akik az előző feltétel alapján nem kaptak meghívást a döntőbe. (Azonos összpontszám esetén itt is az 1-13. feladatokban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.) A speciális matematika tagozatos és szakgimnáziumi/szakközépiskolai kategóriában évfolyamonként és körzetenként a kategória első helyezettjét hívjuk meg a döntőbe.
A döntőben, 2018. február 24-én 10 óra 30 perctől 11 óra 30 percig 9 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. Ezt követően alakul ki a verseny végeredménye (holtverseny esetén az 1-9. feladatokban több pontot szerzett csapat ér el jobb helyezést; amennyiben ez is azonos, akkor az első fordulóban magasabb pontszámot elért csapaté a jobb helyezés), majd sor kerül az ünnepélyes díjkiosztóra.

Az országos döntőről az évfolyamonként legtöbb pontot elért csapat továbbjut a nemzetközi döntőre, amely 2018. június 23-án Budapesten, a Veres Péter Gimnáziumban kerül megrendezésre. (A továbbjutásnál felmerülő holtverseny esetén itt is az 1-9. feladatok pontszáma szerint, majd az első forduló pontszáma szerint rangsorolunk.)

Díjazás: A normál gimnáziumi kategóriában a körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A speciális matematika tagozatos és a szakgimnáziumi/szakközépiskolai kategóriában csak a döntőbe jutott csapatokat díjazzuk (a döntőn). A döntőben minden csapat jutalomban részesül. A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ugyanezen szempontok szerint körzetenként (a normál gimnáziumi kategóriában) és a döntőn (kategóriánként) egy-egy tanári fődíj is kiosztásra kerül. (A felkészítő tanárok neve legkésőbb a körzeti forduló napján módosítható, a díjazott tanárok okleveleit az eddig beérkezett adatok alapján állítjuk ki.)

A verseny feladatsorai az egyes fordulók napján estétől elérhetők lesznek honlapunkon. A körzeti forduló megoldókulcsát a versenyt követő napon, január 6-án 13 órakor tesszük közzé a honlapon.

További információk: honlapunkon, a verseny e-mail címén (info@bolyaiverseny.hu), illetve telefonon: 06-30-440-6870 (Nagy-Baló Teréz).

Nagy-Baló András (nbat0978@gmail.com)
Tassy Gergely (tassyg@gmail.com)

Budapest, 2017. május 1.

A helyi szervezést felvállaló tanár teendői

Határidő
Teendő
2017. szeptember Megismerteti kollégáit és a tanulókat a Bolyai Matematika Csapatversennyel és a csapatversenyre való jelentkezés lehetőségével, módjával.
2017. október 20. Megszervezi és elvégzi a csapatok nevezését.
2017. december 15. Átveszi és ellenőrzi az iskolába postai úton érkező küldeményt, amely tartalmazza az emléklapokat, a válaszlapokat és a feladatsorokat.
2018. január 3. Előkészíti a verseny lebonyolítását:
- Amennyiben több teremre is szükség van, elvégzi a csapatok terembeosztását.
- Gondoskodik termenként egy felügyelő tanárról a verseny időtartamára.
- A csapatok tudomására hozza, hogy január 5-én 14:15-kor melyik teremben kell lenniük.
2018. január 5. A verseny kezdéséig a csapatok asztalára helyezi (vagy helyezteti) az emléklapokat (tanulónként 1 db), válaszlapokat (csapatonként 1 db), feladatsorokat (a kezdés előtt 1-2 perccel, tanulónként 1 db) és piszkozatlapokat (tanulónként 1 db; régi füzetlap is megfelelő).
A verseny kezdése után 60 perccel a teremben felügyeletet ellátó tanár összeszedi a válaszlapokat és átadja a helyi szervezőnek.
2018. január 5-6. Legkésőbb január 6-án 12 óráig a helyi szervező (egyedül vagy matematika szakos kollégáival közösen) kijavítja a 14. feladatot (ennek javítási útmutatóját lezárt borítékban a postai küldeménnyel együtt kapja meg; a javítás csapatonként kb. 1-2 percet vesz igénybe), majd ezt követően a honlap javítófelületén (ehhez hozzáférést biztosítunk) felviszi a csapatok válaszlapján szereplő adatokat (ez csapatonként kb. 1-2 percet vesz igénybe).
2018. január 8. Ajánlott küldeményként postázza a válaszlapokat a következő címre:
BOLYAI CSAPAT Kft., 1037 Budapest, Patakvölgyi lejtő 20813/3 hrsz.