Versenykiírás 2017/2018.

Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke fővédnöksége mellett a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium és a BOLYAI CSAPAT Kft. a 2017/2018. tanévben nevezéses alapon megrendezi a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóját 3-8. osztályosoknak, valamint az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány (röviden: ÖSSZKÉP Alapítvány) meghívásos alapon megrendezi a Bolyai Természettudományi Csapatverseny országos döntőjét 3-8. osztályosoknak. A verseny körzeti fordulóját írásbeli munka formájában, az országos döntőt írásbeli és szóbeli formában bonyolítjuk le az alább leírtak szerint.
(A versenyt először 2014-ben rendeztük meg az ország egész területén, majd 2017-ben már több mint 16 000 résztvevője volt a rendezvénynek. A korábbi évek feladatsorai és eredményei megtalálhatók honlapunkon; a verseny feladatait, megoldásait és eredményeit tartalmazó könyvek ugyanitt megrendelhetők.)

A verseny ismeretanyaga: A természettudományokhoz elengedhetetlen általános műveltség, környezetünk élővilágának ismerete, valamint a versenyző évfolyamánál alább felsorolt témakörök:
3. osztály: Idő, naptár, évszakok. Az emberi élet szakaszai. Tájékozódás a tágabb térben. Ünnepek, hagyományok.
4. osztály: Termesztett növények, háziállatok. Egészség, betegség. Testbeszéd, kommunikáció. Az év élőlényei 2017.
5. osztály: Állandóság és változás környezetünkben. Termesztett növények, háziállatok. A térkép. Tájékozódás Magyarországon.
6. osztály: Az erdő életközössége. Energia, energiaforrások. A Naprendszer és a Föld bolygó. Az év élőlényei 2017.
7. osztály: Biológia: Éghajlati övezetek és élőviláguk. Ember és környezete. Fizika: A testek, folyamatok mérhető tulajdonságai, vizsgálati módszerek. Sűrűség. Kölcsönhatások, mozgás, energia. Hőmérséklet, halmazállapot, hőtani jelenségek. Földrajz: Földünk története. A szilárd Föld anyagai és folyamatai. A földrajzi övezetesség alapjai. Kémia: Kémiai alapismeretek. Anyagok tulajdonságai, változásai. Oldatok. Részecskék, halmazok, változások, keverékek. A részecskék szerkezete és tulajdonságai.
8. osztály: Biológia: Az emberi szervezet anyagforgalma és egészsége. Fizika: Hőmérséklet, halmazállapot, hőtani jelenségek. Kölcsönhatások. Mozgás, energia, egyszerű gépek. Nyomás, úszás. Földrajz: Európa országai. Kémia: Kémia a természetben. Az anyag átalakításra kerül. Oldatok, Nemfémes elemek és vegyületeik. Kémiai reakciók, kémiai számítások.

A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

A verseny résztvevői: A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeznek aszerint, hogy általános iskolai ("a") vagy gimnáziumi ("g") osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kell választania, amely nem lehet másokra vagy a jó ízlésre nézve sértő.

A körzeti (írásbeli) forduló időpontja: 2018. február 9. (péntek), 14 óra 30 perc. A verseny helyszínén a kezdés előtt legalább 15 perccel kérjük a megjelenést (14 órától az erre az alkalomra szerkesztett zenével, a versenyasztalokra helyezett emléklappal, válaszlappal, gyümölccsel és virággal fogadjuk a versenyzőket). A kísérők részére külön termet biztosítunk, ahol a verseny végén iskolánként kiosztunk egy teljes feladatsort és megoldókulcsot.

Az országos (írásbeli és szóbeli) döntő és díjkiosztó időpontja: 2018. március 10. (szombat), 10 óra 30 perc, helyszíne a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium (1124 Budapest, Meredek u. 1.).

Nevezési határidő: 2017. október 25. (szerda), 18 óra.

A körzeti forduló nevezési díja: 1000 Ft/fő.
Az országos döntőnek nincs nevezési vagy részvételi díja.


Nevezés: Kizárólag honlapunkon, a Nevezés menüpont alatt. A nevezési díj átutalással vagy bármelyik OTP bankfiókban személyesen, a 11703006-20471499 OTP-számlaszámra fizethető be (számlatulajdonos: BOLYAI CSAPAT Kft.), vagy külön kérésre, indokolt esetben csekket küldünk. Kérjük, hogy a közlemény rovatba saját iskolájuk és településük nevét, valamint a természettudomány szót írják (az iskola neve rövidítve is megfelelő.) A nevezési díj befizetésének határideje 2017. október 25.
Számlaigényüket október 25.-ig a honlapon lévő nevezési rendszerben kérjük jelezni (az igényelt számlát a nevezési határidőt követően, postai úton juttatjuk el). Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (ezért célszerű minél előbb nevezni más által még nem választott csapatnévvel, a nevezési díj még okt. 25-én is befizethető).

A körzeti forduló helyszínei és szervezői:
A versenyhelyszínek összesített adatait itt találja.

A megyei és fővárosi helyszínek a következő két térképen tekinthetők meg. Az egeret a helyszínek felé mozgatva megjelennek azok nevei, rákattintva pedig a helyszín részletes információi.
A körzeten belüli helyszín kiválasztására az internetes nevezés során van lehetőség. A végleges beosztásról minden csapatot időben értesítünk, szükség esetén új helyszíneket is kijelölünk. Bármely csapat a körzeten kívül eső más helyszínen is versenyezhet, ha a szomszéd körzetben van könnyebben megközelíthető versenyhelyszín (de természetesen saját körzetük csapatai között értékeljük őket). A versenyre az ország más megyéiből is elfogadunk nevezéseket, amennyiben a körzeti forduló napján meg tudnak jelenni valamelyik fenti versenyhelyszínen.

A verseny szabályai: A verseny első fordulójában 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz található (A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem). A válaszlapon a feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő négyzet(ek)be X-et kell beírni. Az írásbeli kidolgozást igénylő feladat megoldását a válaszlap ezt követő részén kell elkészíteni. (Minta válaszlap itt található.) A versenyidő leteltével csapatonként csak az 1 darab Válaszlapot kell beadni, amelynek leadását a csapat egyik tagja aláírásával igazolja a jegyzőkönyvben. A versenyen csak íróeszköz használható, egyéb (pl. elektronikus) eszköz nem. A csapattársak egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból, emellett a versenyzők asztalára gyümölcs és virág is kerül. A nem megfelelő kategóriában vagy körzetben történő nevezés, illetve a verseny ideje alatti zavaró hangoskodás a versenyből való kizárást eredményezheti. A verseny alatt mobiltelefon vagy egyéb elektronikus eszköz nem lehet a versenyzőknél (csak kikapcsolt állapotban, a táskájukban), ezek használata a versenyből való azonnali kizárással járhat. A nevezéssel a résztvevő diákok és felkészítőik hozzájárulnak, hogy a versenyen róluk készülő fényképeket, valamint nevüket, iskolájukat és eredményüket a szervezők közzétegyék.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni, azonban az emléklapokat az október 25-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék minden diák nevét, nehogy elírás miatt a nevezéskor begépelt, hibás név kerüljön az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Nevezési díjat visszautalni azonban nem áll módunkban. Az országos döntőn egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.

A körzeti forduló pontozása:
1. A feleletválasztós kérdéseknél (1-13. feladatok) minden feladat esetében külön-külön pontozzuk a válaszlapon az A, B, C, D és E mezőket a következők szerint:
- helyesen bejelölt mező: 3 pont
- helytelenül bejelölt mező: -1 pont
- helyesen üresen hagyott mező: 2 pont
- helytelenül üresen hagyott mező: 0 pont
Minden hibátlanul megoldott feladatra (tehát ha az öt mező mindegyike helyes) feladatonként további 2 pont jár.
(Ha például az egyik feladatban a helyes megoldások A, C, E, és egy csapat az A, C, D mezőkbe tett X-et, akkor erre a feladatra a csapat 3+2+3-1+0=7 pontot kap. Ha egy másik csapat ugyanebben a feladatban az A, C, E mezőkbe tett X-et, tehát mind az öt válaszlehetőséget jól döntötte el, akkor erre a feladatra ez a csapat 3+2+3+2+3=13 alappontot, valamint további 2 pluszpontot, összesen tehát 15 pontot kap.)
2. A kidolgozandó (14.) feladatra a javítási útmutatóban leírt szempontok szerint maximum 16 pont szerezhető.
A csapatokat az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk, így alakul ki a körzeti forduló végeredménye. Azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik az 1-13. feladatokban több pontot ért el. (Ha az itteni részpontszám is megegyezik, a csapatok között nem teszünk további különbséget.) Az eredmények várhatóan 2018. február 11-én, vasárnap reggeltől lesznek megtekinthetők honlapunkon, bármilyen írásos reklamációt február 13-án, kedden 15 óráig tudunk figyelembe venni, amelyeket az info@bolyaiverseny.hu címre küldhetnek.

Az országos döntő szabályai: Minden olyan körzetből, ahol egy évfolyamban/kategóriában legalább 5 induló csapat volt, az első helyezett továbbjut a verseny döntőjére. Meghívjuk még kategóriánként az országos összesített lista 1-6. helyezettjei közül azokat a csapatokat is, akik az előző feltétel alapján nem kapnának meghívást a döntőbe. (Azonos összpontszám esetén itt is az 1-13. feladatokban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.)
A döntőben, 2018. március 10-én először 10 óra 30 perctől 11 óra 30 percig az első fordulóhoz hasonló írásbeli feladatsor vár a versenyzőkre, majd az itt elért pontszám szerint kategóriánként a legjobb 6 csapat még aznap szóbeli fordulón dönti el a végső sorrendet. (A döntő írásbelije utáni holtverseny esetén az 1-13. feladatokban elért magasabb pontszám szerint, az ezt követően is fennálló holtverseny esetén a körzeti fordulóban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.)
A szóbelin a csapatoknak először 15 perces gondolkodási idő után kell ugyanazon 2 feladat megoldását a zsűri és az érdeklődők előtt közösen, táblánál ismertetniük. A felkészüléshez kérjük, hogy íróeszközt hozzanak magukkal a diákok (számológép és egyéb elektronikus segédeszköz nem használható). A megoldások bemutatására legfeljebb 5 perc használható fel. Ezt követően a csapatok helyben kapnak még egy feladatot ("villámkérdés"), amelynek megválaszolására további 2 perc áll rendelkezésükre.
A szóbeli feladatok pontozása:
1-2., felkészülés után ismertetett feladat: max. 3 + 5 pont
3., helyben megválaszolandó feladat: max. 3 pont
Csapatszellem: max. 1 pont
A bemutatás közlésének minősége: max. 3 pont
Az itt szerzett pontok dupláját adjuk hozzá az aznapi írásbelin elért pontszámhoz, így alakul ki a verseny végeredménye. (Holtverseny esetén az írásbelin elért magasabb összpontszám szerint, az ezt követően is fennálló holtverseny esetén a megyei/körzeti fordulóban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.) Ha egy csapat a szóbelin túllépné a rendelkezésre álló időt, akkor összpontszámából 1-et levonunk.
A szóbeli végeztével, kb. 16 órakor kerül sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztó gálára, amelyre mindenkit szeretettel várunk.

Díjazás: A körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A döntőben a kategóriánkénti legjobb 6 csapat részesül jutalomban. A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ugyanezen szempontok szerint körzetenként és a döntőn egy-egy tanári fődíj is kiosztásra kerül. (A felkészítő tanárok neve legkésőbb a körzeti forduló napján módosítható, a díjazott tanárok okleveleit az eddig beérkezett adatok alapján állítjuk ki.)

A verseny feladatsorai és megoldásai az egyes fordulók napján estétől elérhetők lesznek honlapunkon.

További információk: honlapunkon, a verseny e-mail címén (info@bolyaiverseny.hu), illetve telefonon: 06-30-440-6870 (Nagy-Baló Teréz).

Jaczenkó Edit (edit.jaczenko@gmail.com)
Kardos Tamásné (kardoszs@citromail.hu)
Merényi Márta (martamerenyi12@gmail.com)
Nagy-Baló András (nbat0978@gmail.com)
Tassy Gergely (tassyg@gmail.com)

Budapest, 2017. május 1.