A 2019/2020-as verseny

A 2019/2020. tanévben a versenyt az egész ország területén megrendeztük 3-8. osztályosoknak, körzeti írásbeli forduló, majd országos (írásbeli és szóbeli) döntő formájában. (A versenykiírás itt található.)

A körzeti írásbeli fordulót 2019. november 8-án rendeztük 24 körzetben, 134 versenyhelyszínen. A versenyhelyszíneket itt találja, a körzeti forduló összesített eredménye itt olvasható.

A legjobbak továbbjutottak az országos döntőbe, amelyet 2019. december 7-én tartottunk, a budapesti Baár-Madas Református Gimnáziumban és a Fillér Utcai Általános Iskolában. (A döntőbe jutott csapatok listája itt olvasható.) A döntő programja itt tekinthető meg. A döntő írásbeli fordulóval kezdődött, majd a legjobbak a szóbelin döntötték el a végső sorrendet. A döntő eredményei itt olvashatók.

A 2019/2020-as verseny támogatóinak névsora itt tekinthető meg.

A verseny feladatai és megoldásai a bal oldali menüből érhetők el.